fizikanapja3

Látványos kísérletektől az elhelyezkedési lehetőségekig - Szegedi Fizika Napja 2022

Előadásokkal, kísérleti bemutatókkal, kutatócsoporti bemutatkozókkal és karrierlehetőségek ismertetésével készülnek a szervezők a 2022-es Szegedi Fizika Napjára január 29-én, szombaton.

A Szegedi Fizika Napján, az érdeklődők előadást hallhatnak többek között Gábor Dénes 50 évvel ezelőtti Nobel-díjáról, valamint a holográfia és az optika területen azóta, Szegeden és a nagyvilágban elért eredményekről. Szó lesz a 2021-es fizikai Nobel-díjjal elismert területekről, valamint a James Webb-űrtávcsővel megvalósítandó, szegedi közreműködésű tudományos programokról.

Az érdeklődők a fizika szakhoz kapcsolódó, rendkívül széles körű elhelyezkedési lehetőségekkel is megismerkedhetnek, és persze látványos kísérletekből sem lesz hiány! Szintén az aznapi program része lesz a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen legjobb eredményt elért középiskolai diákok és felkészítő tanáraik díjazása.

TERVEZETT PROGRAM:

9.00-12.30 óra, SZTE TTIK Fizikai Intézet, Tisza Lajos körút 84-86. (Bolyai épület II. em.)

Előadások:
9:30-10:00 Prof. Dr. Szabó Gábor: Gábor Dénes Nobel díjának 50. évfordulója
10:15-10:45 Dr. Szalai Tamás: Szeged és a világűr - csillagrobbanások nyomában a James Webb-űrtávcsővel
11:00-11:30 Prof. Dr. Iglói Ferenc: Kaotikusan és véletlenszerűen viselkedő rendszerek (Nobel-díj 2021)

Kísérletes bemutatók

Kutatócsoportok bemutatkozása

Karrierlehetőségek

13.00 órától: Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetése

SZTE TTIK Fizikai Intézet, Budó Ágoston előadóterem, Dóm tér 9. I. em

Megnyitó - Prof. Dr. Hopp Béla
FizShow - Ignácz Ferenc: Látványos fizikai kísérletek bemutatása
Díjátadás - Prof. Dr. Ormos Pál (ELFT), Prof. Dr. Hopp Béla (SZTE Fizikai Intézet), Mészáros Gergely (SEMILAB Zrt.), Dr. Zimányiné Horváth Vera (ELI-ALPS)

A Szegedi Fizika Napja 2022 plakátja

SZTEinfo


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.



Fulep_GaborFülep Gábor - ÁOK, általános orvos

Több oka van annak, hogy a Szegedi Tudományegyetemre járok orvosi karra. Az egyik legfontosabb, hogy mindig nagyon jókat hallottam az itteni képzésről, a másik az, hogy Budapestre nem szerettem volna menni, mert már volt tapasztalatom a fővárosi életformáról. Szeged egy vidéki nagyváros, ahol kedvesebbek az emberek, összetartóbb a diákság, ez a tapasztalatom. Mindig is a kémia és biológia állt hozzám közel, ezért nem volt kérdéses számomra a továbbtanulás. A gyakorlati lehetőségeket külön kiemelném az SZTE Általános Orvostudományi Karán, mindenkinek csak ajánlani tudom!

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.